vissza a hírek oldalra


Kés és kelevész bajnokság - Kecset 2008 október 18


Az előkészületi munkálatok ( helyszín választás, céltáblák készitése, felállitása ) pár napig tartott és hála Istennek az idő is velünk volt. Kilenc órára érkeztek a résztvevő csapatok, a vártnál talán több résztvevővel. Minden csapat amelyik számításba vehető Erdélyben ott volt, úgy a csomortáni, gyergyói, szenterzsébeti, dájai, brassói mint az udvarhelyi csapat. Külön köszönet a brassói csapatnak, hogy olyan szép létszámmal vett részt az eseményen, ők már péntek este megérkeztek és Kecsetbe voltak elszállásolva. A verseny külön meghívottja Kovács István „Koko”, aki jelenlétével még nemesebbé tette az eseményt.

A verseny Dezső Tibor Attila református lelkipásztor áldásával vette kezdetét, majd következett a benevezés a különböző kategóriákba (öskű, kese, menyét és gyerekek). Egyeztetés, szabályismertetés után kezdetét vette a verseny azon belül a kelevész dobás. Nagy gyakorlattal senki sem rendelkezett a kelevész dobását illetően ( ez volt az első ilyen jellegű verseny Erdélyben), de mindent összeveteve szép eredmények születtek minden kategóriában. A kelevész után következett a csatakereszt, amit azzal nehezítettünk, hogy először ugrásból, utána előrebukfencből, majd hátrabukfencből kellett célra dobni. Itt még érdekesebbé vált a verseny, ugyanis több olyan találat is volt, amikor nehéz volt megállapíitani ki is lett győztes. Volt, hogy az egyik versenyző kidobta az ellenfél csatakeresztjét a céltáblából, vagy a csatakeresztek egyszerre értek célba. Ilyenkor, vagy újra dobtak, vagy közösen eldöntötték, ki lett a győztes. Csatakereszt után következett a késelés. A kést kukorica csúsza helyettesítette, így kissebb horzsolásokkal meg lehetett úszni egy – egy küzdelmet. Mindhárom versenyszámban körmérkőzések voltak, így csoporton belül mindenki küzdött mindenkivel. A vereseny eredmény hirdetéssel záródott, majd elénekeltük a Baranta himnuszt.

Verseny közben lehetőség volt lovaglásra is Kovács Nemes Lacinak köszönhetően, aki lovaival Mancival és Cézárral érkezett Pálfaváról. Később sor került az ebédre ( köszönjük Lukács István mesterszakácsnak az íizletes babgulyást), amit könnyed beszélgetés követett. Az eredményekről később beszámolunk, előljáróban annyit, hogy a menyét kategogiában az udvarhelyi csapatból Lukács Csilla, a harmadik helyezetet érte el. Gratulálunk neki! Azt hiszem, az Udvarhelyi Baranta-Szik csapat sokat tanult ebből a versenyből, amit majd kamatoztatni tud az elkövetkező rendezvények szervezésében.

Hát igy vót...

Képek találhatóak a Galériában


Beszélgetés Klaudiával élményéről

Kattints ide a film újra játszásához

 



vissza a hírek oldalra
81234 látogató eddig - ebbõl 17 ma