|
|||
|
|||
| Keservesek, bujdosóénekek (válogatás a magyar népköltészetbõl) |
Istenem, istenem, Szerelmes istenem, Ej-haj, hogy kell ez világot Búval eltöltenem? Búval eltöltenem, Bánattal szenvednem. Ej-haj, szeretetlen társsol Egy ágyban feküdnem! * Meg kell a búzának érni, Mert a nap hõsége éri; Meg kell arcomnak hervadni, Mert azt a búbánat éri. Hogyha megérik a búza, Szegény ember learatja: Megért szívem búbánatja, A halál lekaszálhatja. * Istenem, istenem, hol leszen halálom: Erdõn-e, vaj mezõn, vaj pedig tengeren? Ha erdõn veszek el, ki temet el engem? Ha tengeren veszek, ki sirat meg engem? Sirass, édesanyám, míg elõtted járok, Mert aztán sirathatsz, ha tõled elválok. Lesznek siratóim az égi madarak, Eltemetnek engem az erdei vadak. * Annyi bánat a szûvemen Kétrét hajlott az egeken. Ha még egyet hajlott volna, Szûvem kettéhasadt volna. Én elmegyek közületek, Isten maradjon veletek! Tõlem több panaszt nem hallasz, Kit hallottál, avval maradsz. Akkor jussak én eszedbe, Mikor kenyér a kezedbe! Akkor se jussak egyébrõl, Csak az igaz szeretetrõl! * Hegyek-völgyek között van az én lakásom; Csendes folyóvíznek csak zúgását hallom. A csendes folyóvíz télen megaluszik, De az én bánatom soha meg nem nyugszik. * -- Amott látod, rúzsám, Azt a száraz nyárfát? Mikor az kizõdül, Akkor mögyök hozzád! -- Hiszöm, én istenöm, Kizõdül az én fám, Virágos tavasszal Visszatérsz még hozzám. -- Vágassuk le, rúzsám, Azt a száraz nyárfát; Csináljunk belõle Egy nagy akasztófát! Arra akasszuk föl Azt a török császárt, Hogy ne szomorítson Már több édösanyát! Belegrád, Belegrád, Átkozott Belegrád, De sok édösanyát Mögszomorítottál! Belegrád, Belegrád, Átkozott Belegrád, De sok édösanya Átkot mondott reád! * Erdõ nincsen zöld ág nélkül, Az én szívem bánat nélkül, Akármerre vessem fejem, Mindenütt búval kell élnem. Olyan bú van a szívemen, Kétrét hajlott az egeken, Ha még egy rét hajlott volna, Szivem ketté hasadt volna. Elbujdosnám, de nincs kivel, Kenyerem sincsen amivel; Kérnék kölcsön, de nem adnak, Mert tudják, hogy szegény vagyok. * Szivárvány havassán Felnõtt rozsmarint szál, Nem szereti hellyit, El akar bujdosni. Ki ké onnat venni, Uj fõdbe ké tenni, Rózsám ablak' alá Kéne palántálni. Vásárhelyi torony Körül van kerítve, Három szál rozsmarint Van belé ültetve. Öntözzétek lányok, Hogy ne hervadjon el, Szeretõtök szüve Hogy ne hasadjon el. Megéltünk vóna mü Még a kõsziklán is, Elfeküttünk vóna Ketten egy párnán is. Szerethettél vóna, Ha szép nem vótam is, Mert én szerettelek, Ha szegény vótál is. Könnyebb a kõsziklát Lágy iszappá tenni, Mint két egyes szûnek Egymástól elválni. Mikor két egyes szû Egymástól megválik, Még az édes méz is Keserûvé válik. * Lengyelország szélén Egy aranyalmafa; Alatta sétálgat Két lovas katona. Mind azt fújdogáljo, Mind azt fújdogáljo: De keserû kenyér, A katonakenyér. A kardjával szántjo, Vérrel boronáljo; A kardjával szántjo, Vérrel boronáljo. Legkeserûbb kenyér Az idegen kenyér, Kit kardjával szánt meg, Vérrel boronál meg. Az egyik katona Csak azt sóhajtozza: -- Jaj, mire jutottunk E nagy bujdosásba! A másik katona Csak azt sóhajtozza: -- Jaj, mire jutottunk, E nagy bujdosásba! Istenem, istenem, Mért kell karddal szántani; Mért kell karddal szántani, Vérrel boronálni? Az egyik katona Erre elindula; A másik katona Arra elindula! * -- Úgy elmegyek, meglátjátok, Soha hírem sem halljátok. -- Úgy elmegyek, meglátjátok, Soha hírem sem halljátok. Mikor hírem meghalljátok, Levelemet olvassátok; Reábujva sirassátok; Reábujva sirassátok. -- Ha elmész is, járj békével, Rólam sem felejtkezzél el! -- Ha elmész is, járj békével, Rólam sem felejtkezzél el! Ahol jársz is, csendesen járj: Csendes folyóvizet igyál! Ott is rólam gondolkozzál; Ott is rólam gondolkozzál! * Amerre én járok, még a fák is sírnak, Gyenge ágaikról levelek lehullnak. Hulljatok levelek, rejtsetek el engem, Mert az én angyalom sírva keres engem. Szabad a madárnak ágról-ágra szállni, Csak nekem nem szabad a faluba járni: Ha tudtad határát rövid szerelemnek, Mért nem hagytál békét szabad életemnek. Sír az út elõttem, bánkódik az ösvény, Még az is azt mondja, áldjon meg az isten; Áldjon meg az isten minden javaival, Mint kertbéli rózsát drága illatokkal. * Elmenyek, elmenyek, Hosszú útra menyek. Hosszú út porából Köpönyeget veszek. Búval és bánattal Kisinóroztatom, Sûrû könyveimmel Kigomboztattatom. * Látom, az életem Nemigen gyönyörû. Elhirvadt arcámon Folydogál a könyû. Sírjatok, szemeim, Hulljatok, könyveim; Gyakran áztassátok Elhirvadt arcáim. Fúvom az éneket, De nem jókedvembõl, Csak a bú fútassa Szomorú szûvembõl. Fúdd el, jó szél, fúdd el Hosszú útnak porát; Hosszú útnak porát, Az én szûvem búját. Fúdd bé édesemnek Meleg kebelébe, Hogy haljon meg tõlle, Ne éljen kedvére! * Elindultam szép hazámból: Híres kis Magyarországból. Visszanéztem félutamból, Szemembõl a könny kicsordult. BÚ ebédem, bú vacsorám; Boldogtalan minden órám. Nézem a csillagos eget, Sírok alatta eleget. Jaj, istenem, rendelj szállást, Mert meguntam a bujdosást: Idegen földön a lakást, Éjjel-nappal a sok sírást! * Erdõ mellett estvéledtem, Subám fejem alá tettem. Összetettem két kezemet, Úgy kértem jó istenemet: -- Én istenem, adjál szállást! Már meguntam a járkálást; A járkálást, a bujdosást, Az idegen földön lakást. Adjon Isten jó éjtszakát, Küldje hozzám szent angyalát: Bátorítsa szívünk álmát; Adjon Isten jó éjtszakát! * Hazám, hazám, édös hazám, Bárcsak határod láthatnám! Látom füstjit, de csak elig Hogy az égön lengedözik. Anyám, anyám, gyújts gyertyára, Hezzád mönyök vacsorára! Fóraj neköm édös tejet, Apríts belé lágy kinyeret! Hadd ögyem egy víg vacsorát, Milyet édösanyám csinát. * Érik a szõlõ, Hajlik a vesszõ, Borul a levele. Két szegény legény Vándorolni készül, De nincsen kenyere. -- Eredj haza, rózsám, Süss neki rétest, Fõzz neki levest; Hadd legyen jókedve! Jól megzsírozd neki, Jól megtúrózd neki, Úgy add a kezébe! -- Sütöttem is neki, Fõztem is neki, Még sincsen jó kedve. * Jaj, istenem, de nagy baj a szegénynek! Elmondja azt a jó gazda mindennek. Minek bántja a szegényt a jó gazda? Elég a szegénynek a maga baja! * Felszántom a császár udvarát, Belévetem hazám búbaját. Hadd tudja meg császár fölsége, Mi terem a magyar szívébe. Bánat terem abban, búvetés; A magyar élete szenvedés. Áldd meg, Isten, császár fölségét, Ne sanyargassa magyar népét! * Látom a szép eget Fölöttünk fémleni; Békesség csillagát Rajtunk lengedezni. Talán vérmezõbe Háromszínû zászló? A seregek ura Legyen oltalmazóm! Nem szánom véremet Ontani hazámért, Méges fáj a lelkem Az én otthonomér. A bús harangok es Néma hangon szólnak, Mikor indulni kell Szegény katonának. Sír az egyik szemem, Sírjon a másik es; Sírjon mind a kettõ, Mint a záporessõ! Mer még a fecske es Ahol nevelkedik, Búsan énekel, ha Indulni kelletik. Felkötöm a kardot Apámért s anyámért, Megforgatom én a Szép magyar hazámért. |
| 81234 látogató eddig - ebbõl 17 ma |